Ha az em­lí­tett tánc­tu­do­má­nyi követő mód­sze­rek iro­dal­má­ra a notáció­használat szemszögéből te­kin­tünk, azt mond­hat­nánk, ta­lán csak a struk­tu­ra­lis­ta nyel­vé­sze­ti irány­za­tok szel­le­mé­ben ké­szí­tett tánc­el­mé­le­ti írá­sok vizs­gál­ják, elem­zik és ha­son­lít­ják össze ma­gát a tánc­moz­du­la­tok so­rát, mert itt ta­lá­lunk no­tá­ciót, a tánc mint vizs­gá­lan­dó tárgy le­jegy­zé­sét. Azon­ban még itt is erős el­té­ré­sek ta­lál­ha­tók az egyes ku­ta­tói at­ti­tű­dök kö­zött. La­poz­zuk át pél­dá­ul az ICTM Szer­ke­ze­ti Elemző Mun­ka­cso­port­já­nak leg­utóbb meg­je­lent Dance Structures (Kaepler és Dunin 2007) kö­te­tét. A kö­tet kulcs­ta­nul­mány­nak ne­ve­zett írá­sai ese­té­ben Kaepler ere­de­ti­leg 1972-ben meg­je­lent és itt új­ra­kö­zölt ta­nul­má­nyá­nak tánclejegyzője Judy van Zile volt, ma­ga Kaepler csak szö­veg­gel és raj­zok­kal áb­rá­zolt tán­cot, Lisbet Torp (2007) szá­má­ra William C. Reynolds ké­szí­tett a le­jegy­zé­se­ket, Bakka (2007) cí­mé­ben elem­zést ígért, de csu­pán az elem­zés el­ve­it mu­tat­ta be, és nem vi­lá­gos, ta­nul­má­nya vé­gé­ről az em­lí­tett elem­zé­si pél­dák szán­dé­ko­san vagy vé­let­le­nül ma­rad­tak le, Fel­föl­di (2007) pe­dig tánc­elem­zés he­lyett a ma­gyar nép­tánc­elemzés tör­té­ne­ti át­te­kin­té­sét kö­zöl­te, eh­hez le­jegy­zés­re ér­te­lem­sze­rű­en szük­sé­ge nem volt. El­len­ben az eset­ta­nul­má­nyok szá­mos szerzője hasz­nált – ha még oly ele­mi szin­ten is – tánc­le­jegy­zést. A kö­tet kap­csán a notáció­hasz­ná­lat két je­len­sé­gét fi­gyel­he­tünk meg. Ez egyik sze­rint 1957-es el­ha­tá­ro­zá­suk­nak megfelelően az etnokoreológusok szin­te tel­jes egy­ség­ben hű­ek ma­rad­tak a Lábán-kinetográfia al­kal­ma­zá­sá­hoz – az egy Maria Koutsouba (2007) ki­vé­te­lé­vel, aki egy Proca-Ciortea rend­sze­ren ala­pu­ló sa­ját le­jegy­zést hasz­nált. Va­la­mint le­szűr­het­jük az a kö­vet­kez­te­tést is, hogy a notációhasználat mind minőségi, mind mennyi­sé­gi szem­pont­já­ból a ma­gyar néptánckutatás messze ki­emel­ke­dik a nem­zet­kö­zi mezőnyből. Mar­tin György, Lá­nyi Ágos­ton, Lugossy Em­ma, Pesovár Ernő, Szentpál Má­ria és Szentpál Ol­ga mun­kás­sá­gát is­mer­ve el­mond­hat­juk, va­la­mennyi­en ki­vá­ló lejegy­zők vol­tak, és ma­gá­tól értődő mó­don hasz­nál­ták a tánc­le­jegy­zést ta­nul­má­nya­ik­ban az elem­zé­sek szer­ves ré­sze­ként. Fel­té­te­le­zem, az ő szel­le­mi ki­su­gár­zá­suk tet­te a kor nor­má­já­vá a notáció hasz­ná­la­tát.

E nor­ma az el­múlt húsz év ta­pasz­ta­la­tai sze­rint ko­mo­lyan sé­rült. Az em­lí­tett ma­gyar ku­ta­tó­kat kö­ve­tő ge­ne­rá­ci­ók­ban csak el­vét­ve ta­lá­lunk olyan ku­ta­tót, aki el­fo­gad­ha­tó szín­vo­na­lon ké­pes len­ne ma­gát a tán­cot, a tán­cos moz­du­la­to­kat, mint a ku­ta­tás tár­gyát meg­ér­te­ni, le­ír­ni és ele­mez­ni. Mind­amel­lett, hogy ko­moly, több ezer té­te­les tánc­írás ar­chí­vu­mok lé­tez­nek Eu­ró­pá­ban (pél­dá­ul az esseni Folkwang-Hochschule, a Conservatoire de Pa­ris, a lon­do­ni Lan­guage of Dance Cent­re), va­la­mint a ten­ge­ren­tú­lon (pél­dá­ul a Dance Notation Bureau, Ohio State University), a tán­cos moz­gá­son ala­pu­ló összehasonlító-elemző ku­ta­tás nem gya­kor­lat, ma­ga a le­írás egy­előre csak a megőrzést szol­gál­ja. De hoz­ha­tunk kö­ze­leb­bi pél­dát is: a bu­ka­res­ti Nép­raj­zi és Folk­lór­in­té­zet több mint tízezer té­te­les tánc­le­jegy­zés ar­chí­vu­mot fel­ügyel, és nem­hogy nem hasz­nál­ják e do­ku­men­tu­mo­kat, de las­san más olyan ku­ta­tó sincs, aki meg­ér­te­né Proca-Ciortea notációját.

Amennyi­ben va­lós tánc­ku­ta­tást, a tánc moz­du­lat­vi­lá­gán ala­pu­ló ku­ta­tást sze­ret­nénk vé­gez­ni, a tánc le­jegy­zé­se nem kerülhető meg. Ha az er­dé­lyi in­téz­mé­nyes tánc­ku­ta­tás el­in­dí­tá­sá­nak haj­na­lán va­gyunk, ér­de­mes len­ne te­kin­tet­be ven­ni, hogy olyan ku­ta­tói kép­zést cél­sze­rű ki­ala­kí­ta­ni, amely­nek prog­ram­já­ban a táncnotáció is­me­re­te és hasz­ná­la­ta megfelelő he­lyet kap, tár­gyá­ban pe­dig ma­gá­ra a tánc­ra, mond­juk pá­rat­lan néptánckincsére kon­cent­rál.