Mozgások

Van egy másik, kevésbé ismert lélektani oka annak, hogy a 16. és 17. században, de még a 18. század elején is – éppen akkor, amikor az állandó háborúskodásban az ország három részre szakadt –, a magyarság féktelen táncszeretetével vonja magára Európa figyelmét. Tinódi Sebestyén is énekelt arról, hogy akkor annyira bolondjai voltak a táncnak hazánkban, hogy muzsikaszó nélkül is szívesen ugráltak: „Két rossz tálat ők zörgetnek, tombolnak, szöknek!” Ez a társadalomnak, egy ország szétzüllésének, kilátástalanságának következménye; ha már úgyis minden mindegy, legalább kitomboljuk magunkat. Gyulai Mihály idézi e korból egy nagytekintélyű embernek hazánkról tett latin nyelvű nyilatkozatát. Ez magyarul így hangzik: „soha nem láttam, se nem hallottam olyan országot, mely nagyobb örömmel és táncolással készül elpusztulni, mint Magyarország.”[5] Erre a magatartásra hadd idézzek egy Mátyás királyról szóló anekdotát, melyet még gyermekkoromban hallottam Sopron megyében. Mátyás király szigorúan megadóztatta a népet. Ez után kiküldte embereit, hogy figyeljék meg és számoljanak be neki arról, hogy a nép hogyan tűri a nagy adókat. A kiküldöttek jelentették Mátyásnak, hogy a nép sír-rí, panaszkodik. Mátyás király erre még több adót vetett ki. Megint kiküldte embereit, akik jelentették: a nép nagyon el van keseredve, jajgat és panaszkodik. Erre még több adót vetett ki megint. A kiküldöttek most már azt jelentették, hogy a nép a kocsmában iszik, mulat, mást nem is csinál. No, akkor baj van, mondta Mátyás király, most már vissza kell venni az adóból!